Az első szál virág mi más is lehetne, mint a rózsa.
1783 májusában az udvari festőnőt, Madame Élisabeth Vigée-Lebrun-t felvették a Festő-és Szobrászakadémiára Párizsban, s ez alkalomból kiállította az akkor 27 éves Marie Antoinette-ről készült portréját, melyen en gaulle, fehér muszlinruhában, kék szalagos, kócsagtollas szalmakalapban látható.
A kép nem várt felháborodást váltott ki.
Nem a festő tehetségét becsmérelték, hanem ahogyan a királynét ábrázolta. Valamennyi társadalmi réteg ugyanazt látta: meddig süllyedt a királyné! Egy szál alsóingben mutogatja magát! A korabeli kritikusok szelídebb megfogalmazása szerint ruházata gyermeki - és valóban az volt. Marie Antoinette menekült Versailles-ból, a merev udvari etikett és rosszindulatú pletykák elől. Ideje nagy részét Kis Trianonban töltötte. Ekkor kezdte a könnyed muszlinruhát is hordani, mely "botrány" később mégis divattá vált a francia előkelő hölgyek körében.
Talán elsőre nem hinnénk, de ez a divat is szerepet játszott a francia forradalom kirobbanásában. Azzal, hogy a nemesség az akkori parasztviseletek elegánsabb változatát kezdte viselni, megszűnt a határ, ami megkülönböztette az egyszerű köznépet a magasztos, elérhetetlen uralkodói rétegtől. Az emberek elkezdtek hasonlítani egymásra, nem lehetett rögtön felismerni, ki honnan származik, és ez bonyodalmakhoz vezetett (pl. helyes megszólítás, magatartás). Marie Antoinette kora modern emberének számított, elindult a polgáriasodás útján. Mégis ő volt a bűnbak, s 10 év múlva a lázongó nép a fejét követelte.
Ugyanakkor mást is kifogásoltak a festményen, mégpedig azt, hogy a királyné kezében egy rózsát tart: Habsburg Ausztria virágát. A festők kedvelt szokása volt akkoriban megrendelőjüket mesterségük címerével ábrázolni. A franciák biztosra vették, hogy a rózsa családjára és születési helyére utal. Baljósnak vélték, úgy gondolták, a királynénak szülőhazájáért, nem pedig Franciaországért dobog a szíve.
Hiszen ha nem így volna, miért nem liliom díszlik a kezében?
![]() |
La Reine en gaulle - Mme Élisabeth Vigée-Lebrun 1783 |
Forrás:
Juliet Grey: A fényűzés napjai - Mária Antónia uralkodása
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése